• Wallenberg
    Permalink Gallery

    Tájékozódás, megemlékezés és nyelvi preferencia: köztérnevek és politika

Tájékozódás, megemlékezés és nyelvi preferencia: köztérnevek és politika

Az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet programja
Prof. Maoz Azaryahu (University of Haifa) előadása

Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ, 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.

Időpont: 2014. július 23. 18:00

A köztérnevek, amelyek alapvetően a tájékozódást segítik a városi térben, a modern város szemiotikai képének a részei. A köztérnevekből sokat megtudhatunk az ideológiai és hatalmi viszonyokról, illetve a különböző rezsimek identitáspolitikájáról, történetéről és a városhoz fűződő kapcsolatáról. Az előadás különböző történelmi és politikai keretekbe ágyazott helyek példáján mutat be néhány témát az utcaneveket alakító politikákról. Elsőként az utcaelnevezésről mint a társadalmi megemlékezés stratégiájáról lesz szó. Ezen eljárás célja, hogy az utcanév a történelem hivatalos olvasatát közvetítse, ezáltal a köztérnevek alkalmassá válhatnak a társadalom ideológiai és politikai befolyásolására. A másik téma a többnyelvű társadalmakban megjelenített köztéri feliratok esete, ahol a nyelv és az írásmód, illetve ezek elhelyezése, egymáshoz viszonyított pozíciója, sorrendje jelöli az adott csoportok politikai és társadalmi erejét.

Az előadás angol nyelvű, magyar tolmácsolással.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Írta |2014/07/01|FTI, Hírek

HAARP STOP? – Geofizikusok a HAARP leállításáról

A High Energy Active Auroral Research Program (HAARP) hosszú ideje különböző összeesküvés-elméletek tárgyát képezi, így nem csoda, hogy a program lezárásának híre is a bulvársajtó fókuszába került. Pedig a HAARP valójában nem más, mint egy tudományos program, amely a Föld szűkebb plazmakörnyezetének vizsgálatára irányul.
A Föld plazmakörnyezete alatt a Föld légkörének azt a felső részét értjük, ami a Nap ionizáló sugárzása hatására részben, illetve teljesen ionizált állapotban, más néven plazmaállapotban van. E térrészt alapvetően két tartományra osztjuk: a nagyjából 100–1000 km-es magassági tartományt ionoszférának, a felette lévő térrészt pedig, amely a geomágneses tér domináns hatása alatt áll, és a Nappal szemközti oldalon 50–100 ezer km-ig terjed, magnetoszférának nevezzük. A Földnek ez a plazmakörnyezete mintegy védőpajzsot jelent a Napból érkező nagyenergiájú sugárzással és a szuperszónikus, töltött részecskékből álló napszéllel szemben, így megismerése alapvető fontosságú a Föld-rendszer megértéséhez, de a tudományos érdekek mellett, a legkülönbözőbb űrtechnikák (műholdas helymeghatározás, távérzékelés, távközlés) is feltételezik a plazma állapotának, elsősorban a plazma sűrűségének, mágnesezettségének és hőmérsékletének folyamatos nyomon követését. (tovább…)

Írta |2014/06/03|GGI, Hírek
  • firn_abra
    Permalink Gallery

    A múltról mesélő jég – Hatvani István Gábor és Kern Zoltán (MTA CSFK) írása a jégfuratok kutatástörténetéről

A múltról mesélő jég – Hatvani István Gábor és Kern Zoltán (MTA CSFK) írása a jégfuratok kutatástörténetéről

Az éghajlatváltozás tényét egyre kevesebben kérdőjelezik meg, annak kimenetelét és volumenét viszont továbbra is sok kérdés övezi. Ahhoz, hogy láthassuk, mire számíthatunk Földünk éghajlatának közép- és hosszabb távú változásában, minél biztosabb ismeretekkel kell rendelkeznünk a múltbeli folyamatokról.

Az éghajlatváltozás tényét egyre kevesebben kérdőjelezik meg, annak kimenetelét és volumenét viszont továbbra is sok kérdés övezi. Ahhoz, hogy láthassuk, mire számíthatunk Földünk éghajlatának közép- és hosszabb távú változásában, minél biztosabb ismeretekkel kell rendelkeznünk a múltbeli folyamatokról. A föld-légkör-óceán-rendszer összefüggéseinek részletes megismerése biztosíthat alapot, hogy megértsük jelen korunk folyamatait, előre jelezhessük a közeljövő változásait, és eldönthessük, mekkora szerepe van ebben az antropogén (emberi) hatásoknak. (tovább…)

Írta |2014/05/28|FGI, Hírek
  • forg2
    Permalink Gallery

    “Földrajz az egész világ” – az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet a Felfedezők Napja 2014 rendezvényen

“Földrajz az egész világ” – az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet a Felfedezők Napja 2014 rendezvényen

 

2014. május 17-én rendezték meg a Felfedezők Napja 2014 című rendezvényt Budapesten, a Millenáris D csarnokában, amelyen az MTA CSFK Földrajztudományi Intézete is részt vett. Az idén másodjára megrendezett Felfedezők Napja olyan családi program, amelynek célja a földtudományos terepi kutatás körülményeinek, eredményeinek és kihívásainak bemutatása. A Felfedezők Napját tavaly rendezték meg először és rögtön több ezer látogatót vonzott, így idén a Földrajztudományi Intézet kutatócsoportjai is összefogtak, hogy a látogatók számára vonzó és kézzel fogható kiállítási anyaggal népszerűsítsék a földrajztudományt és az intézetben folyó munkát. A CSFK Földrajztudományi Intézet ‘Földrajz az egész világ’ címet viselő standjánál az intézet természet- és társadalomföldrajzi kutatócsoportjainak kollégái a szakterületükön zajló terepi munkához kapcsolódó játékos feladatokkal, vizsgálatokkal, érdekességekkel várták a kilátogató családokat. (tovább…)

Írta |2014/05/20|FTI, Hírek

Lendületben az MTA CSFK

Két fiatal tudós az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontban alakíthat kutatócsoportot a Magyar Tudományos Akadémia kiválósági programjának támogatásával

A 2009-ben elindított Lendület programban 2013-ig 79 fiatal kutató kapta meg a kivételes lehetőséget, hogy világszínvonalú eredményeket ígérő tudományos munkáját önálló kutatócsoportot alapítva folytassa a hazai akadémiai központokban, intézetekben és egyetemeken.
A Lendület-pályázat 18 idei nyertese közül 2 külföldről hazatérő kutató az MTA CSFK-ban állíthat fel kutatócsoportot:

Kóspál Ágnes (33) fizikus (a képen balra), csillagász Hollandiában, a Leideni Egyetemen és az Európai Űrügynökségnél töltött kutatóévei után tér haza. Felállítandó kutatócsoportja a chilei Atacama-sivatagban működő ALMA rádióteleszkóp-rendszer segítségével vizsgálja a most születő csillagok körüli korongok szerkezetét, emellett fejleszti a mérések értelmezéséhez szükséges modellezési hátteret is. A szubmilliméteres hullámhosszú sugárzást érzékelő antennarendszer közelmúltbeli üzembe helyezése új távlatokat nyit az asztrofizikában, hiszen eddig elképzelhetetlen részletességgel térképezi fel a fiatal csillagok környezetét, s így segít megérteni, miként keletkeznek a Naphoz hasonló csillagok és bolygórendszereik. (tovább…)

Írta |2014/05/18|CSFK, Hírek
  • 4
    Permalink Gallery

    Aki kérdez: PRODÁN TÍMEA HAJNAL, aki válaszol: ÁBRAHÁM PÉTER, AZ MTA CSFK FŐIGAZGATÓJA

Aki kérdez: PRODÁN TÍMEA HAJNAL, aki válaszol: ÁBRAHÁM PÉTER, AZ MTA CSFK FŐIGAZGATÓJA

– Kedves Péter! Miért éppen csillagász lett, hogyan indult el ezen a pályán? Illetve melyek pályafutása eddigi legjelentősebb pillanatai?

– A csillagászat számomra korai hivatás. Tíz éves koromban kezembe került édesanyám földrajzi atlasza, aminek a hátoldalán volt egy csillagtérkép. Miután néhány csillagképet sikerült megtalálnom az égen, úgy éreztem, hogy a csillagászat igazán nekem való pálya lesz. Ezután elég tervszerűen haladtam a megvalósítás felé. Volt a falunkban egy csillagászhallgató, akivel felvettem a kapcsolatot, és aki szinte kijelölte számomra a további lépcsőfokokat: először szeressem meg a fizikát, majd menjek a gimnáziumban fizika tagozatra, utána pedig felvételizzek az ELTE-re fizikus szakra, így lehetek csillagász. Ettől kezdve én tulajdonképpen csak ezt a kijelölt utat követtem.Az egyetem elvégzése után azonnal ide kerültem a csillagászati intézetbe, ez az első munkahelyem. A PhD-fokozat megszerzése után meghatározó volt a pályámra két hosszabb, külföldön töltött időszak – fél évet töltöttem Firenzében, és majdnem hat évet Németországban, Heidelbergben, az ottani Max Planck Intézetben.
2001-ben családommal hazaköltöztünk Németországból. Hazajövetelemben motivált az is, hogy azt reméltem, az ottani beosztott projektmunka után itthon végre a magam ura leszek, és azokkal az izgalmas tudományos kérdésekkel foglalkozhatok, amelyekkel én szeretnék. Ez így is volt egy-két évig. Később már kevésbé, mert alakult egy kutatócsoportom, aztán igazgatóhelyettes lettem, majd igazgató. Ami ezzel jött, más volt, mint amit annak idején elképzeltem, de elfogadtam, hogy errefelé vezet az utam. 2010-ben lettem a csillagászati intézet igazgatója. Akkor azt gondoltam, hogy néhány évig kellemesen, nyugodtan eligazgatom a intézetet. Semmi arra utaló jel nem volt, hogy másképp lenne, míg  2011-ben az akadémiai reform be nem következett.
– Több mint egy év telt el azóta, hogy hivatalosan kinevezték az MTA CSFK főigazgatójává. Olyan volt az elmúlt év, mint amilyenre számított? (tovább…)

Írta |2014/05/06|GGI, Hírek

Vendégkutatók az MTA CSFK-ban

Két kimagasló külföldi szaktekintély kapcsolódik be idén az MTA CSFK tudományos tevékenységébe

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke a kutatóhálózat megújítási programjának részeként először 2012 májusában tett közzé pályázatot a nemzetközileg elismert külföldi szaktekintélyek meghívására. A pályázatnak köszönhetően a világ legkiválóbb szakemberei közül kiválasztott vendégkutatók 3–12 hónapot töltenek Magyarországon. Itt-tartózkodásuk során a professzorok átadják szakmai és publikációs tapasztalataikat a hazai szakembereknek, erősítik a külföldi kutatóintézetekkel fennálló kapcsolatukat, szoros együttműködésüknek köszönhetően pedig további közös programok, projektek valósulhatnak meg. (tovább…)

Írta |2014/05/02|CSFK, GGI, Hírek

„Én és a migráció ” fotókiállítás meghívó

Meghívó
„Én és a migráció ” fotókiállítás
Jártál mostanában külföldön?
Voltál/vagy/leszel ERASMUS hallgató?
Élnek külföldön rokonaid?
Szeretnél új életet kezdeni egy másik országban?
Kényszerből hagytad el az otthonod?
Egyáltalán mit jelent számodra az OTTHON?
A fenti kérdések mind kapcsolódnak a migráció világméretű társadalmi jelenségéhez, amely élénk tudományos, politikai vagy épp hétköznapi párbeszédek témája. Ha érdekel a migráció személyes oldala, személyes vélemények és emlékek akkor szeretettel várunk az EASTmig Fotóverseny megnyitóján, melynek címe “Én és a migráció”. A rendezvény ingyenes és nyilvános! Minden érdeklődőt szeretettel látunk!

A kiállítás a Nemzetközi Visegrádi Alap V4EaP (Keleti Partnerség) Program támogatásával,
az EASTmig projekt keretében, az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet szervezésében valósul meg.

Helyszín: Rácskert, 1073 Budapest, Dob u. 40. https://hu-hu.facebook.com/racskert
Időpont: 2014. Április 28. 18.00
Helyszín: Macska, 1084 Budapest, Bérkocsis utca 23.
Időpont: 2014. Április 29.18.00

Meghívó letöltése PDF-ben – magyarul
Meghívó letöltése PDF-ben – angolul

Írta |2014/04/25|FTI, Hírek
  • 1.andrew
    Permalink Gallery

    MŰHOLDRADAR INTERFEROMETRIA – ELŐADÁS ÉS WORKSHOP SOPRONBAN

MŰHOLDRADAR INTERFEROMETRIA – ELŐADÁS ÉS WORKSHOP SOPRONBAN

Andrew Hooper professzor (a képen balra) és Karsten Spaans (University of Leeds, West Yorkshire, England) látogatása és az Andrew Hooperrel készült interjú az MTA CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézetben

A Leeds-i Egyetem kutatói az MTA CSFK GGI Geodinamika projekt keretében egy hétre (március 17-21.) érkeztek Sopronba. Az általuk fejlesztett programrendszer telepítését követően, a professzor és munkatársa gyakorlati példákon keresztül, részletesen ismertették annak használatát az intézet kutatói számára.
Prof. Andrew Hooper az interneten is sokak által követett „InSAR technology – theory and applications” című előadásán a műholdradar interferometria elméleti alapjairól és alkalmazási lehetőségeiről tudhattak meg többet az érdeklődők. (tovább…)

Írta |2014/03/20|GGI, Hírek

Társadalomföldrajzi Fórum 2014

A Magyar Tudományos Akadémia Földtudományok Osztálya Társadalomföldrajzi Tudományos Bizottsága 2014. február 20-án tartotta Társadalomföldrajzi Fórum 2014 című rendezvényét, melynek célja a tudományterületet érintő aktuális kérdések és kihívások áttekintése, megvitatása volt.
Kovács Zoltán, a Bizottság elnöke és a rendezvény szervezője, az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet tudományos tanácsadója bevezetője után Mészáros Rezső akadémikus tekintette át a társadalomföldrajz jelenlegi helyzetét és vázolta fel lehetséges jövőképét. A földtudományok, ezen belül pedig kiemelten a társadalomföldrajz intézményi és személyi feltételeiről Kocsis Károly akadémikus, az MTA CSFK Földrajztudományi Intézetének igazgatója tartott előadást, kitekintéssel a Kárpát-Pannon régióra. A doktoriskolák helyzetét Probáld Ferenc ismertette, a tudományterületen tapasztalható tudományos minősítések országonként eltérő gyakorlatáról pedig Kiss Éva adott részletes és hasznos áttekintést. A magyarországi társadalomföldrajzosok szakmai identitástudatáról Michalkó Gábor és Balizs Dániel előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A fórumot Gyuris Ferenc kiváló előadása zárta, aki a társadalomföldrajz legújabb kutatási irányairól, a tudományterület lehetséges új távlatairól szólt.
A fórumot vitaülés követte. A résztvevők hasznosnak találták a rendezvényt, folytatását tervezik.

Írta |2014/02/28|FTI, Hírek