A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) adott otthont június 26-án annak a rendezvénynek, amelyen az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont és az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont kezdeményezésére gyűltek össze a résztvevők, hogy megosszák gondolataikat az Európai Űrügynökséghez (ESA) való csatlakozásunkról.

1975-ös alapítása óta 20 ország csatlakozott az ESA-hoz. Magyarország 2003 óta az ESA ún. európai együttműködő állama, vagyis a PECS (Plan for European Cooperating States, terv az európai együttműködő államoknak) révén vesz részt az ESA programjaiban, többek között olyan nagyszabású projektekben, mint az idén nagy érdeklődést kiváltó Rosetta misszió.

A találkozó célja az volt, hogy a csatlakozás előkészítésében érdekelt ipari résztvevőknek, tudományos kutatóknak és műszaki szakembereknek lehetősége legyen az egyeztetésre, az aktuális kérdések megvitatására. A rendezvényt Lévai Péter, az MTA Wigner FK főigazgatója és Wesztergom Viktor, az MTA CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézet vezetője nyitotta meg, majd az NFM Űrkutatási és Nemzetközi Osztályának munkatársa, Horvai Ferenc számolt be az ESA-csatlakozás aktuális kérdéseiről. A tudományos kutatás képviseletében Szalai Sándor, az MTA Wigner FK és Kiss Csaba, az MTA CSFK munkatársa, valamint Ferencz Csaba, az ELTE professzora beszélt a kutatás által belátható lehetőségekről. Kovács Kálmán (BME) az egyetemen zajló alkalmazásorientált űrkutatásokat mutatta be.

A konferencián az ipari szektor is reprezentáltatta magát. Beke Sándor, az Aluinvent munkatársa, a magyar ipar szerepvállalását mutatta be az ESA új anyagigényeihez, Solymosi János, a legnagyobb magyar űripari cég, a Bonn-Hungary Kft. igazgatója a hazai űripar lehetőségeiről számolt be.

A találkozó Szegő Károly, az MTA Wigner FK munkatársa Horizon 2020 és az ESA-csatlakozás című előadásával, valamint a további teendők összefoglalásával zárult. A szervezők külön felhívták a résztvevő vállaltok figyelmét, hogy az ESA weboldalt nyitott az európai kisvállalatok adatbázisának létrehozására, és javasolták az érintett cégek regisztrálását. (Forrás: MTA Wigner FK közlemény)