2014. május 17-én rendezték meg a Felfedezők Napja 2014 című rendezvényt Budapesten, a Millenáris D csarnokában, amelyen az MTA CSFK Földrajztudományi Intézete is részt vett. Az idén másodjára megrendezett Felfedezők Napja olyan családi program, amelynek célja a földtudományos terepi kutatás körülményeinek, eredményeinek és kihívásainak bemutatása. A Felfedezők Napját tavaly rendezték meg először és rögtön több ezer látogatót vonzott, így idén a Földrajztudományi Intézet kutatócsoportjai is összefogtak, hogy a látogatók számára vonzó és kézzel fogható kiállítási anyaggal népszerűsítsék a földrajztudományt és az intézetben folyó munkát. A CSFK Földrajztudományi Intézet ‘Földrajz az egész világ’ címet viselő standjánál az intézet természet- és társadalomföldrajzi kutatócsoportjainak kollégái a szakterületükön zajló terepi munkához kapcsolódó játékos feladatokkal, vizsgálatokkal, érdekességekkel várták a kilátogató családokat.

forg4 forg5

 

Az intézet kiállításán képzeletbeli világkörüli utazás, memóriajátékok, közösen elvégzett egyszerű laborvizsgálatok, a binokuláris mikroszkóp világa és a digitális domborzatmodell „építésének” rejtelmei, különleges térképekből készített kirakó és geokvíz várták a hozzánk látogatókat. Ezen interaktív játékokkal mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály számára kézzelfogható élménnyé varázsoltuk a természet- és társadalomföldrajzi kutatás módszereit, témáit és a földrajztudós tevékenységét.

forg4 forg5

 

A Földrajztudományi Intézet Természetföldrajzi Kutatócsoportjait Kiss Klaudia és Szeberényi József, a társadalomföldrajzi kutatócsoportokat Balizs Dániel, Erőss Ágnes, Tátrai Patrik képviselte. Az intézet egyéb szervezeti egységeit képviselte Szabó Renáta (Kartográfiai Munkacsoport), Petz Gabriella (Könyvtár), Laczkó Margit (Titkárság).

forg4 forg5

 

A Felfedezők Napja 2014-ben előzetes becslések alapján is 4500 látogatót vonzott, éppen ezért a rendezvényen való megjelenés fontos tudománynépszerűsítő esemény az intézet életében. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden kedves kollégának, aki rászánta az előkészületekre az energiát és egy napra előcsalogatta játékos énjét, hogy minél több érdeklődőnek mutassuk meg, hogy Földrajz az egész világ!