FTI

  • Permalink Gallery

    Tájékozódás, megemlékezés és nyelvi preferencia: köztérnevek és politika

Tájékozódás, megemlékezés és nyelvi preferencia: köztérnevek és politika

Az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet programja
Prof. Maoz Azaryahu (University of Haifa) előadása

Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ, 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.

Időpont: 2014. július 23. 18:00

A köztérnevek, amelyek alapvetően a tájékozódást segítik a városi térben, a modern város szemiotikai képének a részei. A köztérnevekből sokat megtudhatunk az ideológiai és hatalmi viszonyokról, illetve a különböző rezsimek identitáspolitikájáról, történetéről és a városhoz fűződő kapcsolatáról. Az előadás különböző történelmi és politikai keretekbe ágyazott helyek példáján mutat be néhány témát az utcaneveket alakító politikákról. Elsőként az utcaelnevezésről mint a társadalmi megemlékezés stratégiájáról lesz szó. Ezen eljárás célja, hogy az utcanév a történelem hivatalos olvasatát közvetítse, ezáltal a köztérnevek alkalmassá válhatnak a társadalom ideológiai és politikai befolyásolására. A másik téma a többnyelvű társadalmakban megjelenített köztéri feliratok esete, ahol a nyelv és az írásmód, illetve ezek elhelyezése, egymáshoz viszonyított pozíciója, sorrendje jelöli az adott csoportok politikai és társadalmi erejét.

Az előadás angol nyelvű, magyar tolmácsolással.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

  • Permalink Gallery

    “Földrajz az egész világ” – az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet a Felfedezők Napja 2014 rendezvényen

“Földrajz az egész világ” – az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet a Felfedezők Napja 2014 rendezvényen

 

2014. május 17-én rendezték meg a Felfedezők Napja 2014 című rendezvényt Budapesten, a Millenáris D csarnokában, amelyen az MTA CSFK Földrajztudományi Intézete is részt vett. Az idén másodjára megrendezett Felfedezők Napja olyan családi program, amelynek célja a földtudományos terepi kutatás körülményeinek, eredményeinek és kihívásainak bemutatása. A Felfedezők Napját tavaly rendezték meg először és rögtön több ezer látogatót vonzott, így idén a Földrajztudományi Intézet kutatócsoportjai is összefogtak, hogy a látogatók számára vonzó és kézzel fogható kiállítási anyaggal népszerűsítsék a földrajztudományt és az intézetben folyó munkát. A CSFK Földrajztudományi Intézet ‘Földrajz az egész világ’ címet viselő standjánál az intézet természet- és társadalomföldrajzi kutatócsoportjainak kollégái a szakterületükön zajló terepi munkához kapcsolódó játékos feladatokkal, vizsgálatokkal, érdekességekkel várták a kilátogató családokat. (more…)

  • Permalink Gallery

    „My experience of migration” photo exhibition - Invitation

„My experience of migration” photo exhibition - Invitation

Invitation
"My experience of migration" photo exhibition
Have you been travelling abroad lately?
Are you happening to be an ex/present/future ERASMUS student?
Do you have relatives in a different country/continent?
Seeking a fresh start in abroad?
Are you forced to leave your home?
BTW, what HOME means for you?
Above questions all related to migration, the world-wide social phenomenon heavily discussed in scientific, political spheres so as every-day conversations.If you are interested in personal aspects, experiences, memories about migration and home you are welcome to join us on the vernissage of the EASTmig Photo Contest titled “My experience of migration”. Youngsters from Belarus, Georgia, Moldova, Slovakia and Ukraine will present their photos and share their opinions, views about migration. Special part of thexhibition is titled “This is my life” and exhibit photos and essays of refugee children from Karabakh living in Yerevan, Arnia. Invited guests, partly Arnians living in Hungary will join us and tell their personal memories about home, homeland and homebuilding experiences in Hungary.

The exhibition is supported by the International Visegrad Fund V4EaP Programme, andcarried out by EASTmig Flagship Project.
Special thanks to the Visegrad Scholarship Programme which made possible the stay in Armenia for two semesters

Helyszín: Rácskert, 1073 Budapest, Dob u. 40. https://hu-hu.facebook.com/racskert
Date: April 28 2014 6 PM
Helyszín: Macska, 1084 Budapest, Bérkocsis utca 23.
Date:April 29 2014 6 PM

Meghívó letöltése PDF-ben – magyarul
Meghívó letöltése PDF-ben – angolul

Társadalomföldrajzi Fórum 2014

A Magyar Tudományos Akadémia Földtudományok Osztálya Társadalomföldrajzi Tudományos Bizottsága 2014. február 20-án tartotta Társadalomföldrajzi Fórum 2014 című rendezvényét, melynek célja a tudományterületet érintő aktuális kérdések és kihívások áttekintése, megvitatása volt.
Kovács Zoltán, a Bizottság elnöke és a rendezvény szervezője, az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet tudományos tanácsadója bevezetője után Mészáros Rezső akadémikus tekintette át a társadalomföldrajz jelenlegi helyzetét és vázolta fel lehetséges jövőképét. A földtudományok, ezen belül pedig kiemelten a társadalomföldrajz intézményi és személyi feltételeiről Kocsis Károly akadémikus, az MTA CSFK Földrajztudományi Intézetének igazgatója tartott előadást, kitekintéssel a Kárpát-Pannon régióra. A doktoriskolák helyzetét Probáld Ferenc ismertette, a tudományterületen tapasztalható tudományos minősítések országonként eltérő gyakorlatáról pedig Kiss Éva adott részletes és hasznos áttekintést. A magyarországi társadalomföldrajzosok szakmai identitástudatáról Michalkó Gábor és Balizs Dániel előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A fórumot Gyuris Ferenc kiváló előadása zárta, aki a társadalomföldrajz legújabb kutatási irányairól, a tudományterület lehetséges új távlatairól szólt.
A fórumot vitaülés követte. A résztvevők hasznosnak találták a rendezvényt, folytatását tervezik.

  • Permalink Gallery

    A Kárpát-Pannon térség változó etnikai arculata – atlasz az Akadémiától a külhoni és anyaországi középiskoláknak

A Kárpát-Pannon térség változó etnikai arculata – atlasz az Akadémiától a külhoni és anyaországi középiskoláknak

A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint korszakalkotó a Kárpát-Pannon térség változó etnikai arculata című kiadvány, amelyet valamennyi külhoni és magyarországi középiskolába eljuttatnak.

Erről Répás Zsuzsanna pénteken a fővárosban beszélt, amikor Kocsis Károly akadémikussal, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének igazgatójával közösen bemutatta az újra kiadott, kibővített kötetet a sajtó képviselőinek. (more…)

  • Permalink Gallery

    Az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet kutatói a jubileumi 10. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton futóversenyen

Az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet kutatói a jubileumi 10. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton futóversenyen

2013. november 16-17-én került megrendezésre a jubileumi 10. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton futóverseny Siófokon. A sűrű ködbe burkolózó siófoki Balaton parton megrendezett vasárnapi versenyen az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet két munkatársa, Erőss Ágnes és Nemerkényi Zsombor csapatban teljesítette a félmaratoni távot. A 247 induló csapat közül, RunGeo névre keresztelt párosuk a 105. helyezést érte el.

Geomorfológiai Terepkonferencia

2013. szeptember 27-28-án, az MTA Természetföldrajzi Tudományos Bizottsága Geomorfológiai Terepkonferenciája került megrendezésre (more…)

  • Permalink Gallery

    Az MTA CSFK Földrajztudományi Intézete a Földtudományos Forgatagon

Az MTA CSFK Földrajztudományi Intézete a Földtudományos Forgatagon

2013. szeptember 28-29-én a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) Stefánia úti épületében került megrendezésre a “Földtudományos Forgatag 2013” című rendezvény (more…)