Monthly Archives: February 2016

  • Permalink Gallery

    Akadémiai Ifjúsági Díjas az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet kutatója

Akadémiai Ifjúsági Díjas az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet kutatója

Varga György, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet tudományos munkatársa „Porviharok és a hullóporos szedimentáció jelentősége pleisztocén környezetrekonstrukciókban és recens környezeti folyamatokban” című pályamunkájáért vehette át a díjat.

Varga György mellett tizenhét fiatal kutató vehette át az Akadémiai Ifjúsági Díjat az MTA Székházában, szakterületüket tekintve a legkülönbözőbb kutatási témák képviselői. Van köztük a magyar honfoglaláskori díszítőművészetet tanulmányozó régész, a szénnanocsövek tulajdonságát vizsgáló fizikus, valamint a mezőgazdasági területek termékenységbecslését műholdas és felszíni mérések alapján végző talajtani szakember. A Magyar Tudományos Akadémia kutatóközpontjaiban és kutatócsoportjaiban dolgozó fiatal tudósok elismerését Lovász László elnök és Török Ádám főtitkár adta át.

„Kutatónak lenni jó, jó kutatónak pedig elhivatottnak, kitartónak és kíváncsinak kell lennie” – mondta az idei díjazottakat köszöntő beszédében Török Ádám főtitkár. Mint fogalmazott, az elismerést átvevőkben elég erős a kutatói pálya iránti elhivatottság ahhoz, hogy leküzdjék a vele járó nehézségeket, és rendelkeznek a szükséges tudással, a felfedezők kíváncsiságával, valamint kitartással is. Mindez együtt pedig meghozta az eredményt.

Lovász László elnök az ünnepség végén elmondott zárszavában arra biztatta a fiatal kutatókat, hogy hallassák hangjukat tudományos és közéleti kérdésekben egyaránt, használják ki az együttműködési lehetőségeket más kutatókkal, akár más tudományterületekről is, tudásukat pedig – egykori mentoraikhoz hasonlóan – adják át a következő nemzedéknek.

Az Akadémiai Ifjúsági Díjak átadásán készített fotókból összeállított képgaléria ide kattintva tekinthető meg.

  • Permalink Gallery

    The Geographical Institute published the third and enlarged edition of the atlas "Changing ethnic patterns of the Carpatho-Pannonian area"

The Geographical Institute published the third and enlarged edition of the atlas "Changing ethnic patterns of the Carpatho-Pannonian area"

 

A kötet a Kárpát-Pannon-térség változó etnikai arculata című térképgyűjtemény harmadik, frissített, bővített, átdolgozott, georeferált és CD-melléklettel ellátott kiadása, mely az MTA CSFK Földrajztudományi Intézetében készült. A kiadvány a települések szintjén mutatja be az etnikai, vallási, kulturális tekintetben egyedülállóan sokszínű Kárpát-medence és szomszédsága etnikai viszonyainak változását.

The volume - in Hungarian and in English - consist of three structural parts. On the main map, pie charts depict the ethnic structure of the settlements in proportion to the population based on the latest census data. In the supplementary maps, changes in the ethnic structure can be seen at ten points in time (in 1495, 1784, 1880, 1910, 1930, 1941, 1960, 1990, 2001 and 2011). The third part of the work is the accompanying text, which outlines ethnic trends in the past five hundred years in the studied area.
The volume presents the Carpatho-Pannonian area as a whole. Thus, the reader can browse the ethnic data of some thirty thousand settlements in various maps.

A kiadvány megvásárolható vagy megrendelhető az MTA CSFK Földrajztudományi Intézet könyvtárának elérhetőségein.

A hónap kutatói: Kereszturi Ákos és Újvári Gábor

Kereszturi Ákossal és Újvári Gáborral az OTKA Magazin készített interjút.